Ismerd fel, ha valaki hazudik!

Hogyan leplezhetjük le a hazugságokat? Több ezer, egymásnak gyakorta ellentmondónak tűnő tanulmány keres választ a kérdésre. Ha az igazság kiderítése a cél, hasznos lehet ez a mintegy 6000(!) tanulmányra és 120 évnyi kutatásra épülő rövid írás.

A testbeszéd értelmezése

Olyan gesztus, ami a hazugságot mutatja, nem létezik! Azaz nincs Pinokkió-effektus! Ha valaki normális helyzetben is állandóan vakarja az orrát, akkor sokkal inkább valószínű, hogy amikor hazudik, nem tesz majd ilyet. Érdemes mindig a testbeszéd alapvonalától eltérő változást figyelni. Jegyezzük meg, hogy feszültségtől mentes témák, illetve ilyen beszélgetés alatt milyen a másik testbeszéde, majd figyeljük meg, hogy ehhez képest mi változik stresszesebb téma esetén. Hazugság esetén stressz alá kerül a szervezetünk, ezért megnövekszik a belső energiaszintünk (is), mivel adrenalin (más néven epinefrin, az „üss vagy fuss” reakció egyik hormonja – a szerk.), kortizol és noradrenalin (norepinefrin) kerül a véráramba. Az ezen hormonok által okozott energiatöbbletet vezetjük le az úgynevezett adaptor gesztuscsaláddal, amely tehát tulajdonképpen a stressz levezetésére szolgál. Nincs tehát olyan, hogy hazugságelemzés, sokkal inkább stresszelemzésről van szó! Fontos alapelv továbbá, hogy egy jel, nem jel. Azaz egy kérdésre adott válasz esetén két-három stresszes gesztust kell azonosítanunk ahhoz, hogy potenciális megtévesztésről beszélhessünk.

Kihallgatási technikák

• Ne fogalmazzuk meg kérdéseinket nyílt vádként. Ahelyett, hogy egyenesen rákérdeznénk például arra, „ön félrelépett?”, inkább ezt kérdezzük: „Történt-e valami érdekes tegnap este?”
• Ha a válasz begyakoroltnak hangzik, érdeklődjünk az eseményekről szabálytalan sorrendben vagy visszafelé, hiszen kevésbé valószínű, hogy az alany így próbálta el a „meséjét”.
• Miután a megkérdezett tagad, akkor kérdezzük arról, hogy szerinte mit érdemelne az igazi vétkes. Az emberek ugyanis általában elnézőek saját magukkal szemben.
• Vádoljuk meg egy sokkal rosszabb bűntettel, mint amit elkövethetett. Ezzel érhetjük el, hogy alacsonyabbra tegye a lécet, és beismerje a „kisebb” vétség elkövetését.
• Ágyazzunk meg a helyzetnek – használjunk komoly vagy játékos hangnemet attól függően, hogy fokozni akarjuk-e a nyugtalanságot, vagy kellemes légkört akarunk-e teremteni.
• Ejtsünk szándékos beszédhibákat és tegyünk esetlen mozdulatokat, hogy a beszélgetőpartner felhagyjon a védekező magatartással és alábecsüljön minket.
• Alapszabály, hogy ne tegyünk fel olyan kérdést, amelyre nem szeretnénk választ kapni!
• Ha mégis nyíltan nekiszegezünk valakinek egy kérdést, tegyük azt meglepetésszerűen, majd keressük a tétovázás jeleit.
• Ha pedig valaki következetesen tagad valamit, kérdezzünk vissza: „Valóban?”
• Rejtsünk el csalikat a kérdéseinkben! Például: „Lehet bármi oka annak, hogy valaki azt mondja, látta magát tegnap este az irodában?”

A megtévesztés általános jelei

• Témaváltáskor az illető észrevehetően oldottabb hangulatba kerül.
• Nem gerjed haragra és nem háborodik fel, ha megvádolják. Ehelyett azonnali és begyakorolt válaszokat ad a kérdésekre.
• Gyakran előfordul, hogy kérdésekre kérdéssel felel, esetleg humorral vagy szarkazmussal igyekszik tompítani az adott üggyel kapcsolatos aggodalmakat, illetve másokat vádol, hogy elterelje a figyelmet magáról.
• Feltűnő lehet, hogy az előadott mesében szereplő számok megegyeznek vagy egymás többszörösei, miként az is, hogy hangosabban veszi a levegőt, ahogy próbálja kontrollálni a légzését.

A megtévesztés látható jelei

Ha az adott személy egy kérdésre visszafogott testbeszéddel reagál, azaz mozdulatai és gesztusai – különösen deréktől felfelé – nem olyan gyakoriak, mint általában, akkor az a nagy mentális erőfeszítésnek (hazugság kivitelezése/prezentálása) is betudható. Egyéb árulkodó jelek lehetnek:

• Az illető megérinti az arcát vagy száját egy kérdés megválaszolása közben.
• Vállvonogatás – különösen, ha csak a fél vállát vonja meg.
• Lábait hirtelen behúzza a szék alá.
• Kezeit vagy ujjait a torkára vagy nyakára kulcsolja.
• Ajkait összepréseli vagy az ajkak körüli izmok hirtelen megfeszülnek.
• Könyökét befelé, a bordái felé mozgatja az asztalon.
• A karok ösztönösen a test felé közelítenek álló testhelyzetben.
• Fejét gépiesen mozgatja, ami nincs összhangban a kimondott szavakkal.
• Csak a szája környékén figyelhető meg arcmimika, az arc többi részén nem, vagy aszimmetrikusan.
• Ellentmondó gesztusokat tesz. Például azt állítja, hogy szereti a partnerét, miközben a fejével nemet int.
• Gesztusait rosszul időzíti. Az érzelem szóbeli kifejezése és a hozzá tartozó testmozgás vagy arcmimika között időbeli eltérés van.
• Tárgyakat alkalmaz. Az egyik fél tárgyakat helyez el akadályként saját maga és a beszélgetőpartnere között.

A megtévesztés szóbeli jelei

• A kérdésre vagy vádaskodásra adott válasz előtt a szokásosnál hosszabb ideig tartó tétovázás,
  habozás.
• Durva szavak helyettesítése eufemizmusokkal (ölni=bántani, szex=intim kapcsolat, lopni=elvenni).
• Hangmagasság hirtelen emelkedése, amikor egy eseményről kérdezik.
• A beszédtempó gyorsul hazugság közben, hogy csökkentse az általa okozott stresszt, továbbá, hogy az illető minél hamarabb túlessen a lódításon.
• Névmások használata nélkül elevenít fel egy történetet.
• Az illető ecsetelni kezdi az eredményeit, jóságát, makulátlanságát, ahelyett hogy a kérdésre válaszolna.
• Visszapattintja a kérdést, vagy rátereli a gyanút a kérdezőre.
• Homályos, semmitmondó részleteket közöl a kérdéses eseményről.
• Hirtelen és drasztikusan megnövekszik az udvariassági formulák („uram”, „asszonyom” stb.) használata.
• Hirtelen és drasztikusan megnövekszik a bocsánatkérő szavak („sajnálom”) használata, még akkor
  is, ha ennek semmi köze az eseményhez.
• Beismer nem a témába vágó kisebb vétkeket, hogy elterelje a figyelmet az adott eseményről.
  A tények ködösítése bizonyos kifejezésekkel, pl. „Ahogyan én tudom…”, „Legjobb tudomásom szerint…”, „alapvetően”, „valószínűleg”, „feltételezem” stb.
• Nem azzal indít, hogy a történtek milyen érzelmi hatást gyakoroltak rá, hanem pontos sorrendben számol be az eseményekről.
• Kitérő válaszok születnek. Ha például azt kérdezzük „Megcsaltál?”, a válasz: „Tudod, hogy én nem vagyok olyan.”
• Kérdésnek hangzó kijelentések: egy állítás végén felviszi a hangsúlyt, azaz visszacsatolást keres.